Az egykori hajógyár alapítója Hartmann József volt, aki az Óbudai Hajógyárban gyakornokoskodott, majd Bécsben, Zürichben és Amerikában tanult. 1863-ban hazatért, és a Lánchíd szomszédságában alapított kisebb hajójavító üzemét 1868-ban a Népsziget területére költöztette. Miután 1871-ben a gazdasági válság miatt a Magyar–Belga RT csődbe ment, Hartmann új, önálló gyárat alapított. Ebben 1878-ban már mintegy 450–600 munkást foglalkoztatott, s egy évtized alatt Magyarország részére 4, Romániának 6 személyszállító gőzöst, 250 vasuszályt és a tengerjáró hajót épített. 1884-ben a Váci úton megalapította harmadik hajógyárát, melyben 78 hajóegység épült.
A Hartmann-Magyar Belga Fiumei-Prágai-Schoenichen hajógyár számára 1878-ban új korszak kezdődött, mikor vége szakadt az orosz-török háborúnak, és megszűntek a hajózási akadályok az Al-Dunán: ekkor lendült fel igazán az angyalföldi hajógyártás. A balkáni fejedelemségek, elsősorban Románia elárasztotta megrendelésekkel a már korábbról jól ismert Hartmann hajógyárat. 1883-ban kezdi meg működését immáron harmadik vállalkozása, a “Hartmann József Hajó- és Gépgyár”. Az 1880-as évektől a hajógyártásban egyre nagyobb szerepet játszott a banktőke. A hajógyár 1911-től a Ganz és Társa Danubius Gép-, Vagon- és Hajógyár néven volt ismert a II. világháború végéig. 1913-ban itt épült a jelenleg már múzeumhajóként szolgáló Kossuth. Világviszonylatban is jelentős újítás készült a gyárban 1927-ben: a tankuszály hajóteste részben ívhegesztéssel készült. 1933-ban megépítették a Danube Shell II. nevű, első dunai motoros olajszállító hajót, ezt követően négy önjáró, motoros áruszállító hajót, önjáró motoros uszályt, majd a Széchenyi és Baross vontatókat, amelyek Európa első dízel-elektromos hajtású lapátkerekes vontatóhajói voltak. 1934-ben, a Budapest nevű hajó építésével kezdődött meg a Duna-tengerjáró hajók építése. E hajók tervezésében és építésében jelentős szerepet játszottak azok a mérnökök és szakmunkások, akik a fiumei Ganz Hajógyárban szereztek gyakorlatot. 1940-ben szovjet megrendelésre a gyár addigi legnagyobb (4000 tonnás) tengeri áruszállító-hajó típusának gyártásába kezdtek. Scharbert Gyula, a gyár igazgató mérnöke még 1944 őszén, a Margit híd felrobbantásakor felismerte, hogy a háború utáni újjáépítésekhez az úszódaru nagyon keresett lesz világszerte. Ennek is köszönhető, hogy a hajógyár évtizedekig vezető szerepet játszott úszódaruk építésében: Európában a legnagyobb előállító lett, de a világ minden táján keresett volt a magyar úszódaru. Európa legnagyobb úszódaruja, a 200 tonnás Clark-Adam is itt épült 20 évvel később. Az államosítások során a hajógyárhoz csatolták az Újpesti-öböl még meglévő két kisebb üzemét is. A gyár neve előbb Gheorghe Dej Hajógyárra változott, majd az ország valamennyi hajógyárának egybeolvasztása után, mint a Magyar Hajó és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége működött, végül ismét a Ganz Danubius Hajó és Darugyár nevet vette fel. Az összevont gyárakban 81 tengeri áruszállító, 63 folyami személy-, 193 folyami vontató- és toló-, 30 speciális hajó, 57 uszály és lakóhajó, 145 úszódaru, 610 kikötői és szerelődaru készült el, mintegy 10 000 dolgozó munkájának eredményeként. Az export Európa és a világ 19 országába, 45 nagyvárosába, kikötőjébe irányult.
A gyár utolsó tengeri hajótípusából, a 2700 tonna hordképességű hajóból három épült, német megrendelésre. Mára az angyalföldi tengerjárók eltűntek a világ tengereiről, hisz huszonöt éves, optimális futási idejük rég lejárt. Az angyalföldi hajógyár is megszűnt 1994-ben. Az egyik legrégebbi csarnoka helyén épült fel a Duna Plaza. Képeink az egykori hajógyár emléktáblájának avató ünnepségén készültek: tekintse meg galériánkat!
Vissza