A tanuló, a szülő eljárást indíthat a tanuló érdekében az óvoda, az iskola, döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása ellen. Eljárás indítható a magatartás, szorgalom és a tanulmányok minősítése ellen is, ha a minősítés nem az iskola által alkalmazott helyi tantervben meghatározottak alapján történt. Ezen felül kifogással akkor élhet még a szülő, ha a minősítéssel összefüggő eljárás jogszabályba vagy a tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe ütközik.
Kérelem benyújtása:
A tanuló felvételének elutasításával kapcsolatos felülbírálati kérelmet a jegyzőnek címezve, írásban lehet benyújtani az intézmény vezetőjéhez (óvodavezető, iskolaigazgató).
A kérelmet az intézményvezető 8 napon belül javaslatával együtt megküldi a jegyzőnek.
Egyéb eljárást megindító kérelmet a közoktatási intézmény fenntartójának kell benyújtani.
Tájékoztató az ügyintézésről:
A nevelési-oktatási intézmény a gyermekkel, a tanulóval kapcsolatos döntéseit írásban közli a tanulóval, illetve a szülővel (például fegyelmi határozat, felvételi kérelem elutasítása esetén.
A tanuló, a szülő, az óvoda, az iskola, döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása ellen a gyermek, tanuló érdekében eljárást indíthat, kivéve a magatartás, a szorgalom, valamint a tanulmányok értékelését és minősítését.
Az eljárás a közléstől vagy a döntés tartalmának megismerésétől számított 15 napon belül van mód.
Eljárás indítható a magatartás, szorgalom és a tanulmányok minősítése ellen is, ha a minősítés nem az iskola által alkalmazott helyi tantervben meghatározottak alapján történt. Hasonlóképpen eljárás indítható akkor, ha a minősítéssel összefüggő eljárás jogszabályba vagy a tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe ütközik.
- Felülbírálati kérelemmel lehet megindítani az eljárást, ha egyéni érdeksérelemre hivatkozással nyújtják be azt.
- Törvényességi kérelemmel lehet megindítani az eljárást, ha jogszabálysértésre hivatkozással nyújtják be azt.
A fenntartó képviselője jár el, és hoz másodfokú döntést
- a törvényességi kérelem tekintetében
- az óvodai felvételekkel és az óvodából való kizárással, a tanulói jogviszony létesítésével, megszüntetésével, a tanulói fegyelmi ügyekkel kapcsolatban benyújtott felülbírálati kérelem tekintetében
A fenntartó képviselője fentiekben meghatározott eljárásban a kérelmet elutasíthatja. A döntést jogszabálysértés vagy egyéni érdeksérelem esetén megváltoztathatja vagy megsemmisítheti, és a nevelési-oktatási intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.
A felülbírálati kérelmet az iskolaszék, illetve, ha ilyen nem működik, a nevelőtestület tagjaiból álló, legalább háromtagú bizottság vizsgálja meg. Kivéve a törvényességi kérelem esetét, illetve az óvodai felvételekkel és az óvodából való kizárással, a tanulói jogviszony létesítésével, megszüntetésével, a tanulói fegyelmi ügyekkel kapcsolatban benyújtott felülbírálati kérelmeket.
A vizsgálat eredményeképpen az iskolaszék, illetve a bizottság háromféleképpen határozhat:
- a felülbírálati kérelmet elutasítja
- a döntés elmulasztóját döntéshozatalra utasítja
- a hozott döntést megsemmisíti, és a döntéshozót új döntés meghozatalára utasítja
A felülbírálati kérelem és a törvényességi kérelem benyújtásával kapcsolatos határidő számítására, a mulasztásra, a kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárásra az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvénynek a rendelkezéseit kell alkalmazni.
A tanuló, a szülő a fenntartónak a törvényességi kérelem, továbbá – kivéve a megrovás, szigorú megrovás fegyelmi döntéseket – a felülbírálati kérelem tárgyában hozott döntésének bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre és tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe ütközésre hivatkozással.
A nevelési-oktatási intézmény döntése jogerős, ha a meghatározott határidőn belül nem nyújtottak be eljárást megindító kérelmet, vagy az eljárást megindító kérelem benyújtásáról lemondtak.
A másodfokú döntés a közléssel válik jogerőssé. A jogerős döntés végrehajtható, kivéve, ha bírósági felülvizsgálatát kérték.
Benyújtandó dokumentumok:
- a közoktatási intézmény határozata
- a szülő kérelme
- minden olyan dokumentum, ami a kérelem elbírálását befolyásolja
Jogszabályok:
- A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 83. §-a
- A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 36. §-a.