Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (I. 22.) önkormányzati rendelete

a fák védelmének helyi szabályairól

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a fák védelmének helyi szabályairól a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) a XIII. kerület közigazgatási területére,

b) *  a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a magánterületen lévő fákra, valamint az 5. § (3) bekezdése, a 6. § és a 7. § vonatkozásában a közterületen lévő fás szárú növényekre,

c) a természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki a külön törvény hatálya alá tartozó fákra.

(3) *  A településrendezési szerződés alapján kötött megállapodásban rendezett fapótlások esetében nem kell alkalmazni a rendelet 5–8. §-ában foglalt előírásokat.

Értelmező rendelkezések

2. § *  E rendelet alkalmazása szempontjából:

1. Előnevelt fa: minimum 9 centiméter törzsátmérőjű, háromszor iskolázott, sorfa minőségű faiskolai anyag.

2. Fakivágás: faja, fajtája alapján fának minősülő, egyméteres magasságban 9 cm törzsátmérőt elérő növény kivágása.

3. Fatelepítés: nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, előnevelt fa ültetése.

4. Fapótlás: a kivágásra kerülő fa pótlására, törzsátmérőjének arányában megállapított számú és törzsátmérőjű fa telepítése, illetve ennek pénzbeli megváltása.

5. Kertészeti szakvélemény: legalább minősített favizsgálói képesítéssel rendelkező szakember által végzett, a fák korára, egészségi állapotára, térbeli elhelyezkedésére stb. vonatkozó vizsgálaton alapuló szakértői javaslat a fa fenntartásával, megóvásával vagy kivágásával kapcsolatban.

6. Magánterület: az ingatlan-nyilvántartásban nem közterületként nyilvántartott ingatlan, ideértve az állami és az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat is.

7. Törzsátmérő: a fatörzs 1 méteres magasságban mért átmérője, centiméterben számolva.

8. „Kék fa”: beépítésre szánt, még beépítetlen telek átmeneti jellegű hasznosításához előírt fásítás érdekében ültetett fa, melyet a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011. (I. 14.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SzMSz) 2. melléklete 1.16. pontja szerinti feladatkör gyakorlója (a továbbiakban: a feladatkör gyakorlója) ekként tart nyilván.

A fák védelme

3. § (1) *  Magánterületen lévő, e rendelet hatálya alá tartozó fát kivágni – a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével – csak végleges fakivágási engedély alapján szabad. A fakivágás engedélyezéséről, illetve a szükséges fapótlás mértékéről, módjáról, határidejéről – mind engedélyezett, mind más módon történt fakivágás esetében – az SzMSz-ben foglaltak szerinti feladatkör gyakorlója dönt.

(2) *  Fát kivágni különösen építmény elhelyezése, veszélyhelyzet elhárítása, környezetrendezés miatt vagy kertészeti szakvélemény által is igazolt egyéb okból lehet. A kivágott fa pótlásáról a Rendelet 5–8. §-ában, vagy településrendezési szerződés alapján kötött megállapodásban meghatározottak szerint kell gondoskodni.

(3) Az élet-, illetve súlyos balesetveszélyt jelentő fa kivágását a tulajdonos vagy kezelő - amennyiben a veszély elhárítására más lehetőség nincs - köteles haladéktalanul elvégezni. A veszély elhárítása érdekében elvégzett fakivágást 3 napon belül írásban be kell jelenteni. A bejelentésben (kertészeti szakvéleménnyel, fényképfelvétellel vagy egyéb hitelt érdemlő módon) igazolni kell a fakivágás indokoltságát. Az indokolatlan, vagy be nem jelentett fakivágás engedély nélküli fakivágásnak minősül.

(4) *  Kiszáradt fát a tulajdonosa köteles legkésőbb a fa kiszáradását követő egy éven belül kivágni. Kiszáradt fa kivágását a fakivágás tervezett megkezdése előtt legalább 30 nappal írásban be kell jelenteni a 4. § (1) bekezdésben meghatározott adatok közlésével.

(5) Jogszabállyal védetté vagy megtartandóvá nyilvánított fát kivágni, kivágását engedélyezni csak akkor lehet, ha az adott fa állapota miatt fennálló veszélyhelyzet elhárítása más módon nem biztosítható, vagy ha a fa viharkár miatt vagy biológiai okból életképtelenné vált, és további fenntartása már nem indokolt. Ezen okokat kertészeti szakvéleménnyel igazolni kell.

4. § (1) *  A fakivágási engedély iránti kérelemben közölni, illetve a kérelemhez mellékelni kell:

a) kivágni tervezett fák pontos helyét (az ingatlan helyrajzi számát, a fa ingatlanon belüli elhelyezkedését ábrázoló helyszínrajzot), a fák darabszámát, faját, törzsátmérőjét (centiméterben),

b) a kivágandó fával való rendelkezési jogosultságot bizonyító dokumentumot (saját tulajdonú ingatlan esetén tulajdoni lap másolatát, idegen vagy közös tulajdonban lévő ingatlan esetén tulajdonosi hozzájárulást),

c) a fakivágás indokát,

d) szükség esetén a fakivágás indokoltságát megalapozó dokumentumokat (pl. kertészeti szakvéleményt, építési-bontási engedélyt, fényképet),

e) 10 db-ot meghaladó számú fa kivágása esetén közölni kell a fakivágás tervezett megkezdésének és várható befejezésének időpontját (év, hónap),

f) a fapótlás tervezett módjának (fatelepítés esetén az ültetni tervezett fák számának, fajának és a tervezett telepítés helyének) megjelölését, építési telek beépítése vagy egyéb indokolt esetben kertészeti tervet.

(2) A fakivágás engedélyezéséről, az engedély megadása esetén a fapótlási kötelezettségről hatósági határozatban, vagy külön törvény szerinti hatósági szerződésben kell dönteni.

(3) *  A fakivágási engedély a véglegessé válásától számított egy évig hatályos. Ha az engedélyezett fakivágást ezen az időszakon belül nem végzik el, és az engedélyes fenntartja fakivágási szándékát, akkor új kérelmet kell benyújtania, és ez alapján új engedélyezési eljárást kell lefolytatni.

4/A. § *  (1) „Kék fa” telepítését az érintett ingatlan tulajdonosa az ültetést követő 15 napon belül bejelenti az SzMSz-ben foglaltak szerinti feladatkör gyakorlójának a fák egyedi azonosítását biztosító adatok (a telepített fák pontos helye, az ingatlan helyrajzi száma, a fa ingatlanon belüli elhelyezkedését ábrázoló helyszínrajz, a telepített fák darabszáma, faja, törzsátmérője centiméterben) közlésével.

(2) Az SzMSz-ben foglaltak szerinti feladatkör gyakorlója a telepítést nyilvántartásba veszi és a „kék fákat” kivágásukig nyilvántartja.

A fapótlás mértéke

5. § *  (1) Aki a rendelet hatálya alá tartozó fát – a gyümölcsfák kivételével – vág ki, köteles a hatósági határozatban megállapított mértékben és módon, az előírt határidőn belül gondoskodni a kivágott fák pótlásáról.

(2) Aki engedély nélkül vágott ki magánterületen lévő fát, az ügy körülményeire tekintettel a (3) bekezdésben előírtak alapján meghatározott fapótlás teljesítésére kötelezésen túl, közigazgatási bírsággal sújtható. A közigazgatási bírság felső határa természetes személyek esetén kétszázezer forint, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén kétmillió forint. A befizetett közigazgatási bírság a kerületi Környezetvédelmi Alap bevétele.

(3) *  A fapótlás mértékét az alábbiak szerint kell meghatározni:

a) Magánterületen lévő fáknak, vagy közterületen lévő fás szárú növényeknek magánterületen végzett építési tevékenység érdekében szükséges kivágása esetén a fapótlás mértéke a kivágásra kerülő fák, fás szárú növények törzsátmérője összegének (a továbbiakban: össztörzsátmérő) 1,5-szerese.

b) Ha a kivágás építési tevékenységtől függetlenül válik szükségessé:

ba) a tulajdonosnak fel nem róható okból elhalt, életképtelenné, balesetveszélyessé, vagy vagyonbiztonságot veszélyeztetővé vált fák kivágása esetén a kivágásra kerülő fák darabszáma;

bb) a tulajdonosnak felróható okból elhalt, kiszáradt, életképtelenné vált fa kivágása esetében a fa törzsátmérője;

bc) a zöld juhar fa, nyárfa, bálványfa vagy eperfa fajú, vagy 20 cm-t meg nem haladó törzsátmérőjű egyéb fa esetében a kivágásra kerülő fák darabszáma;

bd) nem kell pótolni a kivágott „kék fák”-at;

be) egyéb esetben a kivágásra kerülő fa törzsátmérőjének 50%-a.

(4) Amennyiben az engedély nélkül kivágott fák faja, darabszáma vagy törzsátmérője utólag nem állapítható meg, akkor a vélelmezhető vagy kikövetkeztethető számú fákat 30 cm törzsátmérővel kell figyelembe venni a (3) bekezdés szerinti mennyiségű fapótlás előírásánál, és a (3) bekezdés c), illetve e) pontja nem alkalmazható.

Fapótlás módja

6. § *  (1) A fapótlás módját az alábbiak szerint kell meghatározni:

a) magánterületen lévő fa pótlása esetén:

aa) a pótlásként történő fatelepítést az ingatlan területén kell megvalósítani;

ab) ha a fapótlás a kivágással érintett ingatlanon belüli fatelepítéssel nem, vagy csak részben biztosítható, akkor az ingatlanon el nem telepíthető fapótlást a 7. § szerint pénzben kell megváltani;

b) *  közterületről kivágott fás szárú növény pótlását – a c) pontban meghatározott esetek kivételével – pénzben kell megváltani;

c) a kerületi vagy a Fővárosi Önkormányzat megbízásából végzett tevékenység érdekében történő fakivágás esetében – az a) és b) pontban meghatározottaktól függetlenül – a fapótlás a fakivágással érintett ingatlanon belüli és közterületen történő faültetéssel is teljesíthető.

(2) A fatelepítési kötelezettség nem tekintendő teljesítettnek, ha a telepített fa az ültetést követő második vegetációs időszak kezdetén nem hajt ki. Ebben az esetben az engedélyes köteles a fatelepítést megismételni vagy pénzben megváltani.

Fapótlás pénzbeli megváltásának szabályai

7. § *  (1) A fapótlási kötelezettség pénzbeli megváltásának egységárát az Önkormányzat éves költségvetési rendeletében határozza meg az előző évben közterületeken elültetett fák ültetési és gondozási költsége figyelembevételével.

(2) A fapótlási kötelezettség megváltásának díja a fapótlás törzsátmérő-centiméterben megállapított mértékének és az (1) bekezdés szerinti egységárnak a szorzata.

(3) A pénzbeli megváltás összegét, a befizetés módját, határidejét a hatósági határozatban vagy hatósági szerződésben kell meghatározni.

(4) A fatelepítés pénzbeli megváltásából befolyt összeg a Környezetvédelmi Alap bevétele, és a külön jogszabályban meghatározottak szerint elsősorban fatelepítésre és a kerületi önkormányzat tulajdonában lévő fák fenntartására kell fordítani.

(5) * 

A fapótlás határidejének meghatározása

8. § (1) A fapótlásként történő fatelepítés határidejét az ügy körülményeire, a meglévő adottságokra és a vegetációs időszakokra figyelemmel kell meghatározni.

(2) A fatelepítések határidejét építmény vagy beruházás megvalósításával összefüggő feltételhez, határozott időhöz vagy szükség esetén mindkettőhöz lehet kötni.

(3) *  Építési tevékenységek érdekében szükséges fakivágások esetén

a) épület építése érdekében szükséges fakivágás esetében a fatelepítés határideje legkésőbb az épület végleges használatbavétele;

b) beépítésre szánt ingatlan, magánút, valamint jogszabály által előirányzott közterületek esetén, ha a beépítés előtt megvalósítandó fatelepítés akadályozná az ingatlan vagy környezetének beépítését, vagy az ehhez szükséges kivitelezési tevékenység végzését, az építési tevékenység befejezését követő 30 nap;

c) az a) és b) pontok alá nem tartozó építési-bontási tevékenységek esetén a fatelepítés határideje a fakivágás megtörténtétől számított legfeljebb 180 nap.

(4) *  Nem építési tevékenységek érdekében szükséges fakivágás miatt előírt fatelepítés teljesítési határideje a fakivágás megtörténtétől számított legfeljebb 180 nap.

(5) *  A fatelepítés pénzbeli megváltása esetén a befizetést a fakivágás megtörténtétől számított 30 napon belül kell az Önkormányzat számlájára teljesíteni.

(6) * 

(7) Amennyiben a fakivágási engedélyben megállapított határidőn belül a kivágott fák után szükséges fatelepítést nem, vagy csak részben teljesítették, akkor az el nem telepített famennyiség össztörzsátmérőjének megfelelő számú fa 15 napon belüli pénzbeli megváltása írható elő.

(8) *  Az előírt pénzbeli megváltás nem teljesítése esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény vonatkozó előírásait kell alkalmazni.

Fakivágás elvégzésének szabályai

9. § (1) *  A fakivágást – a 3. § (3) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – csak a fakivágási engedélyt megadó, vagy kiszáradt fa kivágásának szándékát tudomásul vevő határozat véglegessé válását követően szabad megkezdeni, az alábbi szabályok betartásával:

a) a fakivágás megkezdését be kell jelenteni;

b) új épület építése vagy meglévő épület bővítése esetén a fakivágást csak a külön jogszabályban meghatározott, az épület, illetve építményrész kivitelezésének megkezdésére vonatkozó, építésfelügyeleti hatóságnál történt bejelentés után lehet megkezdeni;

c) egy hónapot meghaladó szakaszos vagy különböző kivitelezési ütemekre tervezett fakivágás végrehajtása esetén a fakivágás megkezdésének bejelentésénél közölni kell a tervezett ütemek időpontjait és a teljes befejezés tervezett határidejét.

(2) Ha az engedélyes fakivágási szándékától eláll, köteles azt haladéktalanul írásban bejelenteni.

(3) Az engedély nélküli vagy engedélytől eltérő fakivágás kivitelezése megtiltható.

(4) A fakivágást úgy kell végezni, hogy az ne veszélyeztesse a gyalogos közlekedés biztonságát és a környező épületek, építmények állékonyságát. A fakivágás során a munka- és balesetvédelmi követelményeket be kell tartani.

(5) Fakivágást csak a szükséges technikai felszereléssel rendelkező, legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező személy, vagy ilyen alkalmazottat foglalkoztató kivitelező vagy szervezet végezhet.

Záró rendelkezések

10. § (1) E rendelet 2013. február 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a kerületi zöldterületek és zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fejlesztéséről és a fák védelméről szóló 1/2008. (II. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet hatályát veszti.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

Dr. Prehlik Lajos s. k.,

jegyző

Dr. Tóth József s. k.,

polgármester