XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
A gyermek óvodába harmadik életévének betöltése után vehető fel. A felvétel a harmadik év betöltése után bármikor kérhető. A gyermeket a lakóhelye szerint körzetes vagy a választott óvodába lehet beíratni. Abban az évben, amikor a gyermek az 5. életévét betölti, tankötelessé válik, a nevelési év kezdetétől (szeptember 1-től) napi négy órát köteles az óvodai nevelésben részt venni. A felvétel jelentkezés alapján történik a fővárosban egységesen május első hetében. A felvételről az óvoda vezetője dönt. Beíratáskor be kell mutatni a szülő, illetve a gyermek személyazonosságát, lakcímüket igazoló dokumentumokat, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát. Az óvodai körzetek a honlapon megtekinthetők.
A szabad óvodaválasztás joga minden szülőt megillet. A nem körzetes óvodába az előjegyzési időszak végéig csak előjegyzésbe veszik a gyermeket, mert elsősorban a körzetes gyermekeknek kell a férőhelyet biztosítani.
Márciusban indul ismételten ingyenes lakossági angol nyelvtanfolyam, amelyről 2010. február 16-át követően a honlapunkon találhatnak információt, s az e napon megjelenő XIII. kerületi Hírnökben is olvashatnak. A kerületi lakosok az ügyfélszolgálaton jelentkezhetnek a tanfolyamra.
A szülő a fővárosban egységesen meghirdetett időpontban – április végén – köteles tanköteles gyermekét beíratni a gyermek lakóhelye szerint körzetes vagy a választott általános iskola első évfolyamára. Amennyiben másik, nem körzeti iskolába kívánja a szülő gyermekét beíratni, azt a körzetes iskolába be kell jelenteni. A felvételről az iskola igazgatója dönt. Beíratáskor be kell mutatni a szülő, illetve a gyermek személyazonosságát, lakcímüket igazoló dokumentumokat, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást, azaz az óvodai szakvéleményt. Az általános iskolai körzetek a honlapon megtekinthetők.
Az önkormányzat által fenntartott általános iskolák a honlapon megtekinthetők.
Az önkormányzati fenntartású középiskolák a honlapon megtekinthetők. A felvételik időpontját minden évben kormányrendeletben szabályozzák. Az általános iskolában szülői értekezleten a nyolcadikos osztályfőnökök az aktuális időpontokat, információkat megbeszélik a szülőkkel. A felvételi vizsgák idejéről az osztályfőnökök vagy a választott középiskolák adnak tájékoztatást.