XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2017/06/06/koncert-egi-aldassal/

Témák A-Z

Koncert – égi áldással

2017. június 06. Kulturális hírek

A hangverseny hallgatóságát, és a fellépő muzsikusokat Takács Ferenc, az önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési bizottságának elnöke köszöntötte, ám már a megnyitó beszéd alatt kövér cseppekben hullani kezdett az eső.

A zenészek az öltöző sátorban kerestek menedéket, de egy percre sem merült fel a koncert elhalasztásának gondolata. A sátorban megszólaltatott műveket a közönség a környező fák lombjai, sebtében előkerült esernyők és alkalmi menedéket nyújtó műanyag székek oltalmában hallgatta végig.

Az égi áldás csillapodását követően az előadók és a hallgatóság tagjai ismét a szabad ég alatt találkoztak egymással, és az esemény álló koncerttel fejeződött be.

Igaz, hogy a váratlan csapadéknak ezúttal senki sem örült, de az biztos, hogy az esemény résztvevői egy különleges emlékkel gazdagodhattak a Szent István parkban ezen az esős vasárnap estén.

A következő hangversenyre június 18-án, szintén a Szent István parkba várják a zeneszerető közönséget, a sorozat második rendezvényén a Makám együttes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj