XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/08/29/angyalfolki-utcabal-2016/

Témák A-Z

Angyalfolki Utcabál 2016.

2016. augusztus 29. Kulturális hírek

Már reggel hét órakor fejszecsattogás emlékeztette a környék lakosait arra, hogy a program főzőversennyel indul. A csapatok előbb favágásban tették próbára erejüket, hogy a délig tartó viadal alatt ne legyen hiány a kondérok alá való tüzelőben, majd megkezdték pályaműveik elkészítését.

Kétféle káposztás fogás mellett számos pörkölt, paprikás, csülkös hagymás bab, és halászlé alatt égett a tűz, hogy aztán a publikum minden tagja győztesnek érezhesse magát az ételek kiosztásakor. A verseny díjazott csapatai mellett valamennyi induló emléklapot kapott fáradozásaiért.

Még nem volt dél, amikor elkezdődött a voltaképpeni kulturális program, amit az Angyalföldi Vadvirág csoportok műsora vezetett be. A továbbiakban színpadra lépett a Budapesti Bartók Táncegyüttes, a Gödöllő Táncegyüttes, és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes is, az autentikus magyar népzenéről pedig a Zagyva Banda, a Cimbaliband és a Budafolk Band muzsikusai gondoskodtak.

A színpadi produkciók közben sok érdeklődőt vonzott a Dagály utcában megrendezett kirakodó vásár, amelynek standjai között népi ügyességi játékokkal, fotókiállítással,  és különböző ínyencségekkel találkozhattak az utcabálozók, akiknek szórakozását a nap végén tombola, és a népszerű Ghymes együttes koncertje koronázta meg.

És közben búcsúzott a nyár, 2016 szeszélyes nyara… A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai fiókjában megrendezett, egész napos kézműves foglalkozáson résztvevő gyerekek arcán néha átsuhanó árnyékok emlékeztették a szülőket arra, hogy pár nap múlva vége a vakációnak, és kinek a bölcsődében, kinek az óvodában, kinek az iskolában, de egészen bizonyosan megkezdődik a tanév.

 

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj