XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/07/08/elhunyt-benyei-karoly/

Témák A-Z

Elhunyt Bényei Károly

2016. július 08. Kulturális hírek

1934. május 22-én született Gödöllőn.  Matematika-fizika szakos tanári diplomájának megszerzését követően a XIII. kerületben valósította meg pedagógiai elveit és terveit. 54 éves tanári pályafutása két iskolához kötődik: 1956-ban a 12 évfolyamos Pannónia utcai Általános Iskolában és Gimnáziumban kezdődött, s 2010-ben a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végződött. Emellett esti iskolában felnőtteket is tanított. A hátrányos helyzetű gyermekekkel túlzsúfolt, két műszakos tanítási rendű Pannónia utcai iskola nagy erőpróbát jelentett a tanári kar számára.  Bényei tanár úr 15 évig, a gimnázium 1971. évi megszüntetéséig tanított itt, majd a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba került, ahol közel két évtizedes pedagógiai munkáját követően, 1990 és 1995. között a gimnázium igazgatójává választották. 1996. évi nyugdíjazását követően is, egészen 2010-ig tanított. Nevéhez fűződik a 6 évfolyamos matematika tagozat létrehozása, melynek köszönhetően az iskola tanulói kiemelkedő eredményeket értek el az országos versenyeken, a nemzetközi matematikai diákolimpián, valamint az egyetemi és főiskolai felvételiken. Tudományos munkásságát dicséri két megjelent matematikai feladatgyűjteménye és pedagógiai folyóiratokban megjelent publikációi. A gimnáziumi matematika tanárok munkaközösségének a vezetőjeként és a kerületi igazgatói közösség ügyvivőjeként is jelentős érdemeket szerzett. A magas szintű tudást a humánum példáival és tiszteletével ötvözve adta át diákjainak. Kötelességének tartotta a tehetséges tanítványok ösztönzését, az iskola hírnevének az öregbítését, mellyel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az iskola nevelőtestületének a munkáját 1996-ban Pro Urbe Budapest díjjal ismerték el. Az elsők között, 1997-ben lett a XIII. kerület díszpolgára.  

Szakmailag és módszertanilag kiválóan képzett, igényes, a diákokat szerető és tisztelő, új utakat kereső pedagógust veszítettünk el személyében.  Díszpolgárunktól 2016. július 20-án szerdán, 16.00 órakor veszünk végső búcsút a rákoskeresztúri Új Köztemető szóróparcellájában (Kozma utca 8-10.). Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata saját halottjának tekinti és emlékét megőrzi.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj