XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/06/07/atadtak-az-ev-pedagogusa-dijakat/

Témák A-Z

Átadták Az Év Pedagógusa díjakat

2016. június 07. Kulturális hírek

Az eseményen az önkormányzat vezetői mellett megjelent Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő, a képviselő-testület több tagja, a köznevelési és a szociális intézmények vezetői és munkatársai, valamint a szülői szervezetek és az intézményi tanácsok több tagja is. Az ünnepség Weöres Sándor: Örök pillanat című versének elhangzásával kezdődött, a költeményt Mészáros Fülöp, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója adta elő. Ezt követően az Egyesített Óvoda Philomela Kórusa lépett a színpadra Kardos Anna vezetésével, majd dr. Tóth József köszöntötte a kerület pedagógusait, köszönetet mondva nehéz körülmények között végzett, önzetlen és mély hivatástudatról tanúskodó munkájukért.

Az ünnepi beszédet követően dr. Tóth József polgármester és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester átadták a 2016. évi Az Év Pedagógusa díjakat, amellyel Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2001 óta oklevéllel és pénzjutalommal ismeri el saját fenntartású köznevelési intézményeiben a nevelés-oktatás területén végzett kiemelkedő pedagógiai tevékenységet.

Az idei díjazottak: Eszlényi Györgyi a Mese Tagóvoda óvodapedagógusa, dr. Lengyelné Pomázi Erika a Gyermekkert Tagóvoda óvodapedagógusa, Kárpáti Éva a Hegedüs Géza Általános Iskola tanítója, Nagyné Pilissy Katalin a Tomori Pál Tagiskola angol szakos tanára és Dobóné dr. Tarai Éva, a Berzsenyi Dániel Gimnázium kémia – biológia – környezetpedagógia szakos középiskolai tanára. 

Az Év Pedagógusa díjak átadását követően további elismerések átadására került sor szakmai pályázók, jubiláló pedagógusok, munkatársak és címpótlékban részesülők számára, majd Molnár Miklósné, az Egyesített Óvoda igazgatója köszöntötte a díjazottakat, az elismerésben részesülteket, és a nézőtér széksoraiban helyet foglaló pedagógusokat. Végezetül, az önkormányzat ajándékaként a Bon – Bon együttes ünnepi zenés műsorát hallgathatták meg a pedagógusnapi rendezvény résztvevői. 

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj