XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/03/25/a-tisztelet-koszorui/

Témák A-Z

A tisztelet koszorúi

2016. március 25. Kulturális hírek

Papp László családja 1932-ben költözött a Kassák Lajos utca 48. szám alá, így gyermekkorát Angyalföldön töltötte. Focizott az angyalföldi grundokon, édesapjával ökölvívó mérkőzésekre járt. Az iskola elvégzése után a Magyar Optikai Művek dolgozója lett, és a gyár ökölvívó szakosztályában kezdett bokszolni. Edzője hamar felismerte egyedülálló tehetségét, majd Adler Zsigmonddal való találkozása meghatározta egész további pályafutását.

Papp László volt a világon az első ökölvívó, aki egymást követően háromszor nyerte el az olimpiai aranyérmet: 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbournben. 95 alkalommal képviselte Magyarországot nemzetközi versenyeken s ezzel valóságos nemzeti hőssé vált. Az ellenfeleit kiütéssel, vagy nagy fölénnyel verte. 1964 után edző lett, majd 1992-ben boksziskolát nyitott. 2003. október 16-án hunyt el Budapesten.

Papp László 2001-ben kapta meg a Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára címet, szintén 2001-ben lett „Budapest Díszpolgára” is. A Kassák Lajos utca 48. számú házon 2004. óta dombormű emlékeztet a ház egykori lakójára. Az emléktáblánál Papp László fia, menye és unokája, majd az önkormányzat képviseletében Borszéki Gyula alpolgármester, és Erdős László képviselő, az Angyalföldi Lokálpatrióták Egyesületének alelnöke helyezték el a tisztelet és a megemlékezés koszorúit, majd az egybegyűltek egyperces néma tiszteletadással adóztak Papp László emlékének.

Emlékezetes, hogy az önkormányzat képviselő-testülete korábban arról döntött, hogy a Kassák Lajos utca – Rózsafa utca találkozásánál lévő közterületnek a „Papp László tér” elnevezést adja, egyúttal kétpólusú pihenőteret létesítve egyik oldalán vízfelülettel, a másikon pedig a bajnok szobrával.  A kialakított közterület elnevezésével a területen élők lakcíme nem változik. Papp László szobrának felavatására 2016. augusztus 19-én, önkormányzati ünnepség keretében kerül majd sor.

 

 

 

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj