
Hild-díjjal ismerte el a XIII. kerület tevékenységét
a Magyar Urbanisztikai Társaság. Idén 33. alkalommal ítélték oda a Hild-díjat a fenntartható, integrált stratégiai településfejlesztésért a pályázó önkormányzatok legjobbikának.
Budapest 1973-ban érdemelte ki az elismerést, a fővárosi kerületek közül pedig mind ez idáig csak a IX. kerület vihette haza a díjat és a vele járó oklevelet.
Most, 2012-ben pedig a XIII. kerület számára ítélték oda a rangos településfejlesztési elismerést.

Az átadó ünnepség alkalmával elhangzott:
a XIII. kerület az elmúlt két évtizedben olyan tudatos, összehangolt, az erőteljes befektetői-beruházói érdeklődést pozitív energiává alakító fejlesztési munkája annyira látványos, szembeötlő eredményt hozott, hogy sokan már nem is értik, mit jelentett húsz-harminc évvel ezelőtt "Angyalföld", a "munkásosztály fellegvára" fogalom.
Az elért eredmény olyan több évtizedes kitartó, átgondolt, és visszafogottságában is határozott városvezetési és városfejlesztési munkának köszönhető, amelyben a politikai vezetés mindig partnernek tekintette a szakmát, és ennek eredményeként a súlyos válsághelyzetből kiutat sejttető metróvonal, főútvonal-szélesítés rendszerváltozás-körüli átadását sikerült igazi húzóerővé fejleszteni.
A XIII. kerületen kívül Hild-díjat kapott Mosonmagyaróvár is a százhalombattai díjátadón.
A XIII. kerület településfejlesztéssel összefüggő elismerései:
- Az év akadálymentes épülete - Belügyminisztérium Építésügyi Hivatal
- VI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj - FIABCI Magyar Ingatlanszövetség:
Harmadik díj Polgármesteri Hivatal épülete
- VI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj - FIABCI Magyar Ingatlanszövetség:
Különdíj Lehel Csarnok
- Építészeti Nívódíj - Fővárosi Önkormányzat:
Pannónia Általános Iskola rekonstrukciója
- Építészeti Nívódíj - Fővárosi Önkormányzat:
Révész utcai orvosi rendelő
- Köztér-megújítási Nívódíj - Magyar Urbanisztikai Társaság:
Hollán Ernő utca megújítása
- Magyar Minőség Társaság - Magyar Minőség Háza Díj
A Magyar Urbanisztikai Társaság Hild Jánosról, az első budapesti városrendezési terv készítőjéről nevezte el a települési Hild János-díjat, amelyet az urbanisztika terén kimagasló eredményeket elért települések önkormányzatának adományoz. Hild János-díj adományozható a település (Budapest esetében kerület) önkormányzatának az urbanisztikai szemlélet alapján, a helyi értékek megőrzésével megvalósított, esztétikus környezetalakításért, a település, vagy településrész színvonalas fejlesztéséért, a településfejlesztésben, -üzemeltetésben, a környezeti értékek védelmében kifejtett közösségi részvételért.