A fogyatékkal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény előírja a fogyatékkal élő személyek jogainak, a jogok érvényesítési eszközeinek meghatározását, továbbá a fogyatékkal élő személyek számára nyújtandó komplex rehabilitáció szabályozását, és mindezek eredményeként a fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítását.
Az önkormányzat ezen a területen először 1999-ben fogalmazta meg a feladatait és ütemesen halad annak végrehajtásában. 2002-ig 21 intézményben közel
90 millió forint értékben végzett akadálymentesítéssel összefüggő munkálatokat: nyolc orvosi rendelőben, négy szociális intézményben, a Nővér utcai tanuszodában és a Polgármesteri Hivatalban, utóbbi „Az év akadálymentes épülete” pályázaton építészeti nívódíjat nyert el és anyagi elismerésben részesült.
2010-ig teljes körűen megvalósult az akadálymentesítése az Angyalföldi József Attila Művelődési Központnak, az
Angyalföldi úti Angyalkert Tagóvodának, a
Szegedi úti Szakorvosi Rendelőintézetnek. Az építészeti nívódíjjal elismert
Pannónia Általános Iskola és a
Révész utcai orvosi rendelő egyben felnőtt és gyermekorvosi és központi ügyelet a teljes körű felújítás során vált akadálymentessé.
Az ez évi akadálymentesítések közül kiemelkedik az Angyalföldi Sport- és Szabadidő Központé. A háromszintes épület lifttel, szintenkénti mozgáskorlátozott WC-kel, megfelelően széles nyílásméretekkel és az épület megközelítéséhez megfelelő hajlásszögű rámpákkal rendelkezik. A beruházás részeként a régi csarnoképülethez, amely teljes körűen akadálymentes lifttel rendelkező épület, a földszinten csatlakozik az új, szintén akadálymentes csarnoképület.
A
Bessenyei utcai orvosi rendelő épületének megközelítése megfelelő hajlásszögű rámpán, szélesebb nyílásméretekkel lett kialakítva, az előírásoknak megfelelő mozgáskorlátozott WC-kel. A Váci úti új negyven férőhelyes bölcsőde és a hetvenöt férőhelyes óvoda háromszintes épületének két személyszállító liftje van. Mind a két intézmény szintenkénti mozgáskorlátozott WC-vel el van látva, a nyílásméretek és a közlekedési útvonalak kerekes székes közlekedésre megfelelnek. A 2010 szeptemberében átadott önkormányzati
Családi napközi ugyancsak teljes körűen akadálymentes épület.

Részlegesen lett akadálymentesítve ez idáig a
Napsugár Tagóvoda, a Csata utcai Sportcsarnok, melynek földszintje teljes körűen akadálymentes. Az ősszel átadott Üteg utcai 200 férőhelyes óvoda szintén ebbe a sorba tartozik.
A munka folytatódik, folyamatban van az
Eötvös József Általános Iskola akadálymentesítése, mely teljes körűre lett tervezve. A liftakna 2009-ben elkészült, a liftgépészet elhelyezése 2010 végére várható. A
Németh László Gimnázium „A” épülete teljes körűen akadálymentes, a „B” épület felújítása után az egész gimnázium akadálymentes lesz, mely 2011 nyarára van ütemezve.
Az újlipótvárosi
Radnóti Miklós (RaM) Közösségi Ház Háromszintes multifunkcionális rész lifttel ellátott. A földszintes épületszárnyak az akadálymentes közlekedés előírásainak megfelelően vannak kialakítva, a kívánt számú mozgáskorlátozott WC-vel rendelkeznek.
A XIII. kerületi önkormányzat folytatja további intézmények akadálymentesítését. Már elkészült a terv az Iránytű Ifjúsági Iroda akadálymentesítésére, rámpákkal és mozgáskorlátozott WC kialakításával és a Prevenciós Központra is, összesen mintegy 20-30 millió forint felhasználásával.